Értékvesztett világunk élményvadászai vagyunk mindahányan. Van aki közszereplőként, van aki nem, van aki fényképezőgéppel, van aki ecsettel. Én az ecsetet választottam.

Közel egy évtizede próbálom síkban ábrázolni azt, amit mindannyian megélünk ha megérint minket a természet.

Előszőr a grafika vonalas tonúsgazdag világa ragadott magával. A lágy dinamikával átszőtt görbék és egyenesek sajátos halmazából kirajzolódó alakok ma is a kedvenceim. Sok híres művész nem hiába tartja ezt a technikát minden technika alapjának. Szeretem a grafika egyszerűségét, szálkás szerkezetét, "csupasz igazságát". A világ legnagyszerűbb dolgának tartom azon vonalakat, amelyek kiszaladnak az alkotó keze alól és egy másik vonallal összefűzve válnak élővé egy vadban.

Majd jöttek a színek. Elsőnek az olaj. "Nehéz ipart"-t választ az, aki olajjal próbál kenni. Egyszerűnek tűnik, de hogy a színek alakokká (tömegekké) váljanak igazi varászlat kell hozzá. Mái napig is sokat küzdök vele. Olyan, mint egy álomtündér, sehogyan sem hagyja, hogy a lepel lehulljon róla és felfedjék.

Az akvarellben közelebb vagyok a valósághoz. Hamarabb ráéreztem a lényegére. Vagy csak könnyebb volt meghódítanom, nem kacérkodott velem oly sokáig, próbálom is megszolgálni kedvességét, igyekszem minden egyes akvarellemet rendesen megfesteni.

Boros Zoltán web oldala elérhető itt.