Az állatregényeiről híres Fekete István emlékére alapított múzeumban az író személyes tárgyai, kéziratai mellett "találkozhatunk" regényeinek hőseivel is Bodó Imre gyűjtő jóvoltából.

F. Bodó Imre
DOMBÓVÁR

Fekete István Múzeum

Dombóvár Tolna megyében, a Kapos völgyében, a Konda patak partján fekszik. Tekintélyes mezővárossá Beszédes József vízmérnök és a vasút tette még a XIX. században. Ötfelől érkeznek ide és indulnak innen a személy- és áruszállító szerelvények. A római korig visszanyúló történelmének emlékeit a nemrégiben megnyílt városi közgyűjtemény őrzi. A város régebbi történetének egyik szereplője - és névadója is a településnek - Dombay, vagy Dombói Pál, az egykori mocsárvár kapitánya. Napjainkra a várból csupán egy falcsonk maradt a várostól délre, a Kpos árterületén. A városhoz kötődő másik híresség WerbőczY István, a Tripartitum szerzője, a harmadik pedig Tinódi Lantos Sebestyén, aki szintén járt itt. A 20. század elején itt járt gimnáziumba Illyés gyula, az iskola ma az ő nevét viseli. A második világháború idején Dombóváron talált menedéket Kodály Zoltán és felesége a Péczely család szerető gondoskodása révén. Ugyancsak itt kapott helyet nagy írónknak, Fekete Istvánnak az emlékmúzeuma.

"Kimentem hát a kis teraszra, leültem, és néztem a kicsillagosodó eget, néztem a végtelenséget, s lassan elült bennem minden lárma és minden gondolat.
Csak: voltam, mert - lettem...
És Jó volt így lenni, mert ebben az állapotban semmi nem volt jó, és semmi nem volt rossz... Kertünkben sötét volt már, felettem a csillagos ég, és csak magamon múlott, hogy a magasság csillagait nézzem, vagy kertünk kapor és városszagú sötétségét. De ebben a sötétségben csattogva rohan valahol a vonat, és viszi-viszi szomorú és már nem is reménykedő apámat.
És lehet, hogy sok útitárs, lehet, hogy kevés... talán lesz, aki minden áron beszélgetni akar, és majd meg lesz sértődve, hogy apám nem akar beszélgetni, tehát lehunyja majd a szemét, mintha aludna, pedig a mozdonyvezetőről ezt előbb lehetne feltételezni, mint apámról.... Dombóváron majd elhomályosodik a szeme, de ebből nem lesz könny, és eltorzul egy kicsit az arca... de aztán lenyeli a könnyeket és gondolatokat, és talán el is alszik, és a régi Dombóvárról álmodik, gyermekkoráról, amikor nagymama még fiatal volt és szép... együtt volt a család... de aztán elmúlott minden, mert elmúlik minden, azaz megváltozik, tehát nem múlik el semmi." - írta Fekete István.

Fekete István élete és írói munkássága.

1900. január 25-én született a Somogy megyei Gölle községben. Édesapja itt volt kántortanító 1889-től. Fekete Árpád nemcsak tanító, hanem kiváló gazda hírében is állott. 1863-ban született Dombóváron, ahol az író nagyapja, fekete Antal építész volt a híres Eszterházy-uradalomban. 1889-ben vette feleségül az 1878-ban, Marcaliban született Sipos Annát, hogy a göllei tanító házban megszülethessen 1900. január 25-én, délután 3 órakor István, s utána még öt testvére, egy fiú, Antal és egy leány, Erzsébet (akik még első életévüket sem érték meg) majd Ilona, Katalin és Anna. A jegyző (anyakönyvvezető) az a Hayden Ferenc volt, akit úgy tartanak számon a családban, mint a nagy zeneszerző, Joseph Haydnnak a leszármazottját.
Fekete István Göllét haláláig végtelenül szerette és ahogy mondta, élete legboldogabb korszakát töltötte itt. Hazájának Somogyot tartotta. Íróasztalán szülőfalujának képe állt élete utolsó pillanatáig.

Édesapja példamutatóan, erkölcsösen nevelte. Nem zárta el gyermekeit a mezítlábas játszótársak elől, sőt ellenkezőleg, a szomszéd parasztgyerekek úgyszólván mindennapos vendégei voltak a göllei tanító lakásának.
Fekete István 5 éves korában került iskolába. Tanítója Gansler János volt, akit végtelenül tisztelt. Barátaitól, társaitól később sem távolodott el. Ez a szeretet és ragaszkodás formálta később egész életét is.
A boldog göllei évek 1910-től Kaposváron folytatódtak a Rózsa utca 12. számú házban, majd átmenetileg a Honvéd utcai bérleményben. Végül a nehezen megvásárolt családi házban élt szüleivel és testvéreivel a Rózsa utca 2-ben (ma Apponyi utca).

Fekete Árpád gyermekeinek taníttatása miatt nyugdíjaztatta magát és állást vállalt a Takarékpénztárnál. Úgy látta jónak, hogy gyermeke végezze el az ötödik osztályt is, majd csak ezután kezdje el a gimnáziumot. Egy évi gimnáziumi tanulás után átíratta fiát a polgári iskolába. Itt már az első évben jó eredményt ért el István, s nem igen adta alább a kereskedelmi iskolában sem. Végül egészen tisztességes eredménnyel leérettségizett. Az igazság kedvéért azonban el kell mondani, hogy az iskolával nem került igazán jó barátságba soha. A kaposvári iskolaévek alatt cserkész lett. Első verse is a cserkészek újságjában, a "Zászlónkban" jelent meg.
1918-tól katona volt, s a Gazdasági Akadémiát is katonaként végezte el. Az Akadémiát Debrecenben kezdte, de Mosonmagyaróváron fejezte be. A 20-as években, miután állás nélkül volt egy ideig, a Nemzeti Hadseregben szolgált mint tiszt.
Az akadémiát 1926-ban fejezte be. Ettől kezdve 2 évig a bakócai Majláth uradalomban segédtiszt volt, majd 1928-tól vezető gazdatisztként dolgozott Ajkán, Nimse Ferenc birtokán.
1929-ben megnősült, feleségül vette Piller Edithet, a bakócai körorvos leányát. Ajkán születtek gyermekei, 1930-ban Edith, 1932-ben István. A közel 6.000 holdas gazdaság intenzív vezetése sok munkát igényelt, de mellette megszervezte az uradalom tejüzemét, vetőmagot nemesített. A mezőgazdasági kiállításokról számos díjat hoztak el az uradalomban tenyésztett merinói kosok. A sertéshizlaldából évente 10.000 sertést exportáltak, s a gazdaság melléküzemeként működött az úrkúti völgyben lévő szeszgyár is. Az itteni emlékeket idézi az író 1946-ban megjelent könyve, amely a Gyeplő nélkül címet viseli.
1916-ban Sík Sándor ifjúsági lapjában, a "Zászlónk" diákújságban jelent meg első verse. Írói munkássága Ajkán bontakozott ki. Itt írott vadásztörténetei Kittenberger Kálmán vadászlapjában, a "Nimród"-ban jelentek meg, elbeszéléseit pedig a Herczeg Ferenc szerkesztette " Új idők" közölte.
Első könyve a Koppányi aga testamentuma, amely 1937-ben jelent meg. 1936-ban elnyerte a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatának első díját. Két évvel később pedig Zsellérek című regényét jutalmazták az Egyetemi Nyomda nagydíjával. Ajkán írta a Hajnalodik című színdarabját és Dr. Kovács című filmjét.
1941-ben (13 év után) hagyta el családjával együtt Ajkát és költözött Budapestre, mert írói munkái oda szólították.
Ajkától nehéz volt a búcsú. A Somogyi vendéglő színpadán a Hajnalodik című színdarabjával búcsúztatták az írót.

Budapesten a Földművelésügyi Minisztérium mezőgazdasági oktató filmjeit írta és rendezte. Bár 29 évig élt a fővárosban, kertes házban, soha nem tudott megbarátkozni a városi élettel, mindig visszavágyott vidékre.
A világháború befejezése után még három műve aratott sikert: a Hajnal Badányban című kisregénye, az Öreg utakon és a fecskepárról szóló könyve, a Csí. 1945 előtt írta az Aranypáva és a Féltékenység című filmek forgatókönyvét is. 1942-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választották. A háború után több kötete jelent meg. Köztük 1947-ben a Tíz szál gyertya című könyve.
1955-ig nem sokat lehetett róla hallani, mivel a Rákosi-korszakban a mellőzött írók közé tartozott. Mély vallásossága és ilyen témájú írásai nem voltak összeegyeztethetők a szocializmus eszméivel, s mivel elveit soha nem adta fel, feleségével együtt napszámosként dolgozva kereste mag a család kenyerét. Fekete István később a Dunán uszálykísérőként dolgozott.
1954-től Kunszentmártonban kapott tanári állást. Ott egy halász-mesterképző iskolában végezte munkáját 2 évig. Itt írta a Halászat című könyvét, amelyet ma is tankönyvként használnak.
Regényei két csoportra oszthatók: állatregényekre, mint a Bogáncs, a Lutra, a Kele, a Vuk, a Hu, a 21 nap és a Csend; és ifjúsági regényekre mint a Tüskevár és a Téli berek. Tüskevár című regényéért 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

1955 után egymást követték elbeszélései, regényei: a Lutra, a Kele, a Bogáncs, a Tüskevár, a Téli berek, a Pépi-kert, a Köd stb. A csodálatos szépségű szarvasi arborétumot mutatja be a Pépi-kert című könyve. Legkedvesebb barátja Kittenberger Kálmán emlékének is könyvvel adózott. Vadászati emlékeit a a Barangolások és a Köd idézik fel. Legvidámabb gyermekkori emlékeit az Őszi vásár című művében írta meg.
1959-ben a Bogáncs című filmje vetítésekor az Ajkai Tanács meghívására feleségével együtt Ajkára látogatott. A város fejlődése lenyűgözte. Az előadás utáni vacsorán régi munkatársaival, Dénes Ferenccel és Molnár Jánossal találkozott. Végtelenül jólesett Fekete Istvánnak az, hogy hívták, költözzék vissza Ajkára és írjon ismét itt.

Sokat dolgozott a szigligeti alkotóházban. Itt érte az első szívroham, de nem kímélve magát, tovább dolgozott a Ballagó idő című életrajzi regényén. Három kötetesre tervezet, de már csak az elsőt fejezhette be. 1970. január 25-én - utolsó születésnapján - tömegével kapta a gratulációkat, ajándékokat. A legszívhezszólóbb a vakok braille-írással írott levele volt. Ekkor tüntették ki a Munka Érdemrend arany fokozatával.

1970- nyarán, egy hónapos külföldi utazás után hazatérve, pihenés nélkül ismét dolgozni kezdett. Június 22-én este még munkavázlatán dolgozott, s a maga ültette rózsákat öntözte a kertben. Hajnal 3 óra 20 perckor érte a harmadik, immár végzete szívroham, amely pár perc alatt végzett vele.
Özvegye a következő levelet írta:

" A szívroham megállította szívét, melyben csak jóság és szeretet volt."

Olvasóinak széles tábora, műveinek nem csökkenő népszerűsége, személyének tisztelete a bizonyíték arra, hogy maradéktalanul sikerült megvalósítania a maga elé kitűzött célt, amelyet így fogalmazott meg:
"... A kísértés és a vágy el nem hagytak soha: életet, színt, csillogást, muzsikát adni a szavaknak, hogy a könyv kitárt lapjain ott legyen az ősz, a tavasz, a bánat, az öröm, és szólaljon meg az írás magától, mint amikor a szél megzendül a nyárfák sudarában."

Fekete István-emlékmúzeum
Dombóvár, Hóvirág u. 25.
tel.: 06-74-466-087
nyitvatartás: Szo-V 10-16, vagy bejelentkezéssel

A múzeum anyagának feltöltése folyamatban van. Hamarosan további információkkal ismertetjük meg olvasóinkat.