Az öreg bajszos megindult a számára ismerős ösvényen a frissen behavazott erdőben. A közeli városból hívogatóan szólították a fák.
A hegyek gerincvonalán, a számára jól ismert helyen, nagy nehezen megtalálta a régi puskáját, amely még a közeli háborúból maradt meg. 7, 62-es golyós, az ápolás szempontjából már jobb napokat is látott.
Az öreg ruházatában semmi feltűnő nem volt. Fekete gumicsizmáját kétujjnyi szélességben visszahajtva hordta. A barna színű viseltes kabátja vadőri levetett darab volt. Nadrágja tisztára mosott, bár már a pokoltüskék igencsak kidekorálták azt. Kalapját a Kőszívű ember fiai regényhőseként ismert marha terelő gulyás is megirigyelte volna. Látszik azon, ezzel sok-sok elejtett vad végtisztességét adta már meg. Éjjel is esett valami kis hó. Napközben ragyogóan sütött a téli nap. A gyönyörű havas időben sok mindent megfigyelt és hallott az öreg jártában-keltében. Remekül tudott olvasni a friss nyomokból. Feltűnően sok őznyom rajzolta meg gazdáik útvonalát. A jellegzetes Y alakú nyúlcsapák gyakran keresztezték az erdei ösvényt.
A fák koronái között tengelicék szaggatott, cikázó repülését látta és hallotta füttyüket, amelyben megvitatják, hogy nincsen a környékben bogáncs.
A behavazott csertölgyek között bandukolt. Az aljnövényzet fehér színét csak a kecskerágó élénkpiros termésének színe törte meg.
A decemberi nap már fent járt az égen, amikor összetalálkozott egy, a tápláléka után szaladgáló rókával.
Jól emlékezett, ezen a részen, nyáron is összefutott már vele. Akkor az anyja tanította a kölyköket, egeret fogni. Nyáron a kora esti órákban - még jó lővilágnál - hozta ki az anya a közös élelemszerző útra csemetéit. Egy farakás védelmében, az alatta meghúzódó egerekre közösen. vadásztak. Megfigyelte, még a nyáron, az anyaróka körbesomfordálta a farakást, közben az éhenkórász kis kölykei nesztelenül követték. Majd a vöröscsuhás anyaróka macska módjára leült és figyelte a farakás széleit. A sündisznó nagyságú gombócok voltak a kölykök, ők egy percig sem tudtak várakozni. A tapasztalt anyaróka is megunta a kicsik folytonos nyüzsgését, felállt és keresett egy biztosabb zsákmányszerző helynek tűnő vadászterületet a fácánnevelő telep környékén. Eszébe jutott az öreg, tapasztalt vadásznak, mennyi gondot okoztak számára a rókák kártételei. Mennyi korholó szót hallgatott miattuk a fácántelep őrzése során. Majd néhány percig farkasszemet néztek a felcseperedett, már felnőtt rókafival - majd szólt a puska. Fölöslegesen nem durrogtatott - egy zajból meglett a róka. Gondolta, jó lesz a gereznája ajándéknak a közelgő karácsonyra a család valamelyik nőtagjának. A tökéletesen meglőtt rókát egy közeli göcsörtös csertölgy villájába tette. Tovább bandukolt a hegyvonulat gerincén végig futó ösvényen, amikor a völgy körül a szemközti hegyoldalban szarvascsapatot látott meg. Éppen legelésznek, főként fiatal siheder bikákból és tehenekből, valamint borjaikból állt össze a rudli. Kezdi számolni őket - 40-ig eljut a számolgatással, aztán abbahagyja.
Nézegeti a sok szarvast, ennyi szarvas csak a szomszédos területekről, a Pilisből vagy a Bakonyból vándorolhatott ide fel, de az is lehet, hogy a terület szarvas állománya jött ide össze. Úgy dönt, akárhogy is van ez, tovább folytatja gyaloglását, a közeli hegyi község dombok között megbújó dühöngője felé. Közben átért az árokmenti véghasználatú csertölgyes erdő cserkelő útjára. A tölgyek oldalát hó borította be, meseszerűen csillogtak a napfényben. Így jelent meg a tájban egy-egyedül kóborló őzsuta. Jó volt a szele, a bokorszint nélküli, fehér hátteret adó erdőben a barna folt gyorsan közeledett felé. Nem sok ideje volt a gondolkodásra, mert az egyedül csatangoló suta gidája és bak nélkül volt. Ismét szólt a puska. Egy lövés hallatszik, szokásához híven nem pazarolta a patront. Nem csap nagy zajt. A lövés után az erdő élete tovább folytatódott, mintha mi sem történt volna. Az elesett suta számára keres egy ágas fát. Ide teszi fel az állatot. Majd lépteit elkezdi szaporázni a hegyoldalban található pince irányába. Közben az erdőn keres egy jó rejtekhelyet a puskájának, mert az ördög nem alszik. A pincében ismerősök fogadják. Itt a tűzrakással nem kell bajlódnia, mert a csikótűzhelyben már vidáman pattog a tűz. A helyiek arra a kérdésére, na, mi esett öreg, lakonikus rövidséggel válaszol, miszerint nem sok, de azért ezt-azt láttam. Talán még vadászni is megtanultam.

A Velencei és a Vértes hegység között a Dunántúlon található az egyedülálló geológiai és növényföldrajzi jelenség, amelynek az okát - a Pannon tenger levonulásában és a két hegység képződésében kell keresni, miszerint az éghajlat és csapadék viszonyok alakulásában a Hortobágyra jellemző félszáraz sztyeppei klíma jött létre.
A növények elterjedésében is megtalálhatóak a nyári szárazságot és a tavaszi-őszi évszakok pangó vizét is elviselő csenkeszek és árvalány-haj félék is.

Jellemző ezek nagy fajgazdagsága. A tocsogókat nád fedi mintegy felidézve az eltűnt vízivilág hangulatát. Valamikor e vidéken a nádasok menedékhelyet adtak a helyi falvak lakosságának az ottomán törökök támadásai ellen. Fontos élelemszerzési forrás volt - az összefüggő nagy vizektől távol - a pákászat. Sokat változott az óta a vidék arculata is, már csak a dűlőnevek árulkodnak az eltűnt világról. Olyan elnevezések, mint a Csíkvarsa, Ürge, Lőporos elnevezések mind ebbe a történelmi korba gyökereznek.
A hajdani lápi világ halálos ítéletét a térségi meliorációs terveknek végrehajtása mondta ki, egyszer és minden- korra. A vízivilág helyét a dréncsövezés váltotta fel, a termelés az asztallap simaságú kultúr-sztyeppéken folyt tovább. Egyes helyeken ugyan foltokban megmaradt az összefüggő nád, amelynek szárazulataiban megjelentek a kökénybokrok és a füzek. Ezek mintegy kísérői a nádas kiszáradásának, ugyanakkor változatosabbá teszik napjainkban e területet.
A kora őszi hónapokban a kukorica és a napraforgó betakarítása után, menedékhelyet jelentenek az őzek, a vaddisznók és a szarvasok számára. A terület más helyeinek zavarása után a vadak itt védelmet találnak. A nádas közé behatoló kultúr-területek határán jó ideje magasles áll, bizonyságul annak, hogy pákázó-vadászó őseink is tudták hova kell lest építeni. Ide kászálódunk fel barátommal.
Javaslata szerint itt kell tarvadnak lennie, hiszen valahol kell, hogy legeljenek. Az időpontot valahogy eltaláljuk, nincs már a szúnyogok hada sem és nincs kibírhatatlanul hideg sem.
Egy rövid távcsövezést követően a ligetes nádfolt falu felöli végén egy legelésző szarvasbikát, veszünk észre. Majd néhány perc elteltével a bokrok takarásából egy tehén és borja is megjelenik és halad a bika felé, majd tisztes távolságból csatlakoznak hozzá.
Közben hosszas távcsövezés után bírálgatjuk a "családfő" agancsát. Egyértelműen fiatal, reményteljes, kímélendő bika.
Az agancsában lent-a koponya felé- mutatkozik még az erő. Látszik oldalról, a súlypont nem a középágon, hanem jóval alatta van. Rövid tanácskozás után, engedjük megöregedni.
A tehén legelő borjával jó kondícióban van. Látszik a lemenő nap fényénél a hibátlanul kisimult, bőrbagósoktól mentes, szőrük is. A bőséges vegyes táplálékot adó növények fogyasztása megtette a látható hatását. A gyenge testnek, borzas szőrnek nyoma sincs. Gyönyörködünk az alkony fényében a kis együttes idilli képében.
A felejthetetlen élményt adó percek után meglátok egy hátát mutató bikát, amely mélyebb, csaknem téglalap alakú, kitelt far fed, az alig hegyesedő törzse jól látható. A bika mozgása meggondoltabb, nem olyan hirtelenkedő, mint a siheder bikáé. Keresem a villákat az agancson, de csak a jó koronákat látom. A bika agancsa kifejezetten ígéretes fejdíszt visel. Lelövését nem sietjük el. A bika mellett egy tehén óvatoskodik a nádban. Keresem a borját, nem találom, mivel hogy nincs is neki. A szürkületben- a magaslestől jó lőtávolban- kilép először az ígéretes bika, majd követi a borjú nélküli tehene is.
A barátom súgja, ezt kellene meglőnöd, a bikát kíméld! Szemmel még látom a tehenet, a céltávcsőben azonban a mellette álló bikát találom meg. Ez nem lesz jó. Kezdem ismét, a céltávcső hajszálkeresztjében újfent a bika jön be. Idegesen próbálkozom újból, a tehén helyett most is a bikát látom.
A számomra idegtépő másodperceket a szarvastehén sem bírja tovább, árnyként eltűnik. Csak a bika áll büszkén, néz a magasles felé. Szinte csak azt várja tőlem, hogy azt mondjam, hess innen!
Barátom mellettem, figyeli tehetetlen dühömet, majd annyit mond "Itt igazán volt szarvas!" Közben érzem, legszívesebben mérgében ledobna a magaslesről. Közben befejezzük a vadászatot. Otthon elmondom néhány mondatban a történteket, a vadászfeleség szinte fél szavakból is megérti a történetet.
Napokkal később a feleségem természetjáró munkatársnői, szinte ujjongtak örömükben, hogy a tehén megúszta.
**

A vadásztársaságunk vezetése a fácánvadászatok befejeztével idényzáró bált szervez a tagok és a vadászfeleségek számára. Elterjedt mondás szerint a feleséghelyettesítő éppen ügyeletes barátnő is részt vehet a közös rendezvényben. Érdekes megfigyelni a vadászfeleségek reakcióit. Általában vérmérsékletük szerint reagálják le e bejelentés puszta tényét is. Az évente megrendezésre kerülő rendezvény már-már eseményszámba megy a környék báli életében. A szokásoknak megfelelően a vacsorát követően, emelkedett hangulatban kerül sor a tombolák kisorsolására. Abban az esztendőben a Fortuna istenasszony a hibás agancsalakulású szarvasbika kilövésének lehetőségét P. Lajos katonakorú barátunk - honvédségi főnökének juttatta. Hasonló szerencsével a selejtes agancsú őzbak kilövésének sanszát nekem adta. A bak kilövését könnyebb megnyerni, mint azt meglőni - tartja a vadász-mondás. Először magam próbálkoztam a jó selejt bak megtalálásával, majd szakavatott, a terület őzállományát jól ismerő igazi vadászok siettek segítségemre a capreolusom eredményes elejtéséhez.
Ebben a karcolatomban, a baklövés kálváriáját próbálom érzékeltetni.
Első alkalommal kiérek a magasleshez, az érintetlen táj elbűvöl. Amíg várom a bakot, távcsővel körülnézek. Az erdő mindig tartogat számomra újdonságokat. Most is van ilyen. A fiatal fekete fenyő állományok erőteljes üde zöld gyertyásodása, a hajtáscsúcsok színe, ideális termőhelyi viszonyokról vallanak.
A madarak tavaszváró viselkedése és azok nászéneke mind-mind a nagy megújhodást juttatja eszünkbe. A magasles előtt áthúzódó helyi nagyfeszültségű vezeték, az idősebb feketefenyők ágcsonkjai, a tisztásokon növekedő rezgő nyarak elhalt csúcsai, minden madárfaj egyedeinek ideális pihenőhelyei.
Érdekes megfigyelni a balkáni gerle pár megjelenését is. Első ránézésre a hím és tojó nagyon hasonló, nem tudom megkülönböztetni őket. Mindkettőnek a felső teste homokszínű. A csőrük fekete, a lábuk hús-vörös színű. A hím erőteljes udvarlásba kezd, nyakát felfújja, teszi a szépet a jelölt tojónak.
Változik a kép az idős fekete fenyő elhalt levélörveinek csonkjára citromsármány, ül. Hasa és mell része gyönyörű színekben a citrom-félék valamennyi színárnyalatában pompázik. A szárnyai és farktollai szürkés-barna színűek. Közben a kocsiút kiszáradt víztócsáiban egy rigó nagyságú madár keresgéli az esti betevő falatját. Közelebb jön, jól látom, fülemüle.
Torka fehér, begyét és mellét sötét vonalakkal szabdalt tollak borítják. Minden kétséget kizáróan a ritkább fülemüle, a nagy fülemüle. Ő leginkább a Tisza ártereiben gyakori, annak is észak-keleti részein terjedt el. Most lenne jó, ha itt lenne az angol vendégprofesszor barátom, aki biokémikusként is kiváló madármegfigyelő. A korábbi években nagy élmény volt számára, hogy nálunk megláthatta és megfigyelhette a gyurgyalagok és a búbos-bankák mozgását.
Közben veréb nagyságú madarak jelennek meg a dróton. Mik lehetnek ezek? Gyorsan eldöntik a kérdést, fel-fel- rebbennek, az egyikük, valószínűleg a hím, hangosan énekel. A pacsirta hegedűvirtuózának hangját szólaltatja meg.
Ez az egyöntetűen barnás színezetű jelentéktelen madár, a pacsirta hangjával, a hazai madárvilág legemlékezetesebb dallamát adja elő.

Néhány perc elteltével a dalos madarak eltűnnek, majd az erdő visszhangzik a fülemülék szépen csengő énekétől. Az áprilisi megérkezésük után a hímek éneke a leendő párjuknak szól. A revierek valószínűleg még nem alakultak ki. Ha az már biztos, a hím hangja is megváltozik, agresszívabb lesz. Védi tojóját és a fészket
A fülemüle hangja mellett egy kakukk repked ide-oda, miközben erőteljesen kakukkol. Ekkor még a keresett bak is megszólal, adja jellegzetes riasztó hangját. Au-au méltatlankodik a bak, de megijedtem valakitől. Majd elhallgat. A távoli fán egy szarka üldögél - távcsövemet tekergetem - és akkor látom, hiszen ez egy dolmányos varjú. A nagy rabló most megint megúszta, mert nagyon messze volt tőlem. Másrészt a puska durranása csak az erdő idilli csendjét zavarná meg.
A madárvilág viselkedésének megfigyelése után a várt bak megjelenése ezen az estén is elmaradt.
A következő alkalommal egy késő esti lesen P. Lajos bácsival ültünk ki. Szájában az elmaradhatatlan cigaretta, amely elriasztotta a szúnyogokat és leginkább állandó füstje, jelezte a széljárást is.
P. Lajos bácsival nagyszámú jó képességű bakot sikerült megfigyelnünk. Lajos bácsi szinte vonzotta az ígéretes bakokat, másrészt a Forna-puszta környékén lévő réteket és kökényeseket rendkívüli módon ismerte. Annál is inkább, mert a fekete fenyőerdőket, ő telepítette e tájra. A másnap hajnali cserkelésen az erdők szegélyét, és a harsogóan üde zöld gyomoktól mentes búzatáblákat jártuk körül.
A szomszédságukban lévő közeli lucernatáblán középkorú, 4 éves, hosszú ágú, szabályos hatos bakot figyeltünk meg. Közben az erdőből egy végig vastag gyöngyözött másik hatosagancsú bak legelészve lépett ki a lucernatáblára. P. Lajos bácsi szerint ez középkorú, 4-5 éves érmes aganccsal rendelkező bak, amelynek a lelövéséért bárki rögtön megadná a 3 pontot.
Sok kijárás után a caproelus-om hím ivarú egyedének elejtését T. János barátomnak köszönhetem. Mind a feleség, Cilike, aki emlékezetes módon kihúzta a nyerő számomat a tombolán, férje T. Jani véglegesítette a nyereményemet.
A következő lesünk alkalmával megfigyeltük, hogy a lőhetőnek nevezett őz feje mindig lent volt, megnehezítve ezzel az agancs elbírálását. Jól látható volt a kereső távcsőben a teste zömök, nyaka vastag, egyszínűen sötét. Egyértelműen idős állat van előttünk. Csak a fejét emelné fel!
Na most, olyan 60-70 m-re lehet - idegesen felkapja a fejét. Ő az. Az ismert öreg bak, amely szűkállású ághiányos aganccsal rendelkezik.
Lődd! - súgja a barátom.
Az emlékezetes kartonos puska - cseh bock-büchse rendkívül, kemény elsütéssel, nagyot szól. A bak a lövés után megiramodik felénk, majd eltűnik az előttünk lévő tejes-viaszérésben lévő búzatáblában. Keressük sokat, összejárjuk a táblát, a környező fasorokat. Már-már elkönyveltem magamban, a "nyeremény őzbakom"-at nem sikerült elejtenem. Néhány héttel később T. Jani barátom újságolja - Képzeld a kombájnosok, megtalálták bakodat, az agancsa itt van.

Szombat, 2002. augusztus 3. VÉGE