Videcz Ferenc: Natura regnans Természethimnuszok in memoriam Dr. Nagy Gyula I.DÍJ

SZALONKA Kandi március libbenő koboldja, Télkergető, tollas Pinocchio, Ha altatót fújt sok, zajos rigó, Didergő táj görcsét röptöd feloldja. Pisszenésedtől nyegle szél megszeppen; Észak felé szöktében átszalad A völgyeken. Lágy ködmuszlin-szalag Búcsúztatja a bükkös rengetegben. Avarszín-álruhás, apró királylány, Ha forrás-alattvalód lép elébed, Tükörszíve fölenged, bármily kérges. Tél-álom s tavasz-ébredés határán Hóvirágcsengő-fohász rebeg érted, Hogy esztendőre újra visszatérhess.   HAJNAL Fenyőtűk kusza, sötét fátyolán át A kelő nap aranylisztet szitál. Kapatos éj kábán kutatja házát; Túl hosszú volt a víg, farsangi bál. Fülemüle tokba zárja a flótát, Mit virradatig buzgón zengetett, Belülről szólnak csak a szívhang-nóták, Fülel rá szarvas-léptű rengeteg. De válaszol friss kakukk-sztakkátóra Darázs gordonka-pianisszimója; Rigófark mókás karmesteri pálca. Sugárkezekből omlik tarka üstbe Harmat gyémántja, pókháló ezüstje, S ékkő-pillangó röppen égi táncba. TAVASZ Asztalt terít új asszonyként a rét, Gyertyát gyújt a fűz pattanó csokorba. Habókos király, kincsét szórja szét A kankalin s sok szárnyas szív akkordja. Részeg forrás locsogja titkait, Szűzi ibolya ledéren kitárul. Terhes rügyeknek körtáncot tanít; Újszülött barka szél karjába ájul. Sziromjelmezben parádézik minden. Ágaskodó, sörényes hegygerincen Dévaj pipafüstként száll fel a pára. S a nap, mely völgyből éppen égre kelt, Pajkos, fényszálból szőtt csókot lehelt Egy őzgida még nedves homlokára. NYÁR A búzaföld törten, kifosztva áll. Fogant kalásza másnak tölti zsákját. Meghalt folyóvíz száz apró taván A zöld ugart rezgő molnárkák szántják. Korhely alkony nótáz estébe nyúlva. Esőért zsolozsmáz a békahad. Búvó holtág madárnevelő útja Halvillanások ezüstjén szalad. Gyapjas felhőnek rég elszállt a mérge: Kis tükröket szór fűszálra, levélre; Lustán nyújtózik a gőzölgő párkány. Szitakötők szárnyával összeérve, Karcsú derékkal felível az égre A színgyöngyökből egybefont szivárvány. ŐSZ Öreg tölgy küld lehulló levelében A lankadt földnek halk üzenetet. Zsémbes október hűvös ecsetjével Tarkára fest dombokat, kerteket. Egy csipkebokor pirosan dalol. Nemrég itt még a szarvasok zenéltek. Hangjuk a márvány égen valahol Madár-rajokkal szállt északnak, délnek. Sok kék szemével kökény gallya bámul; Lombja lassacskán feledésbe sárgul. Rőt avarban fáradt bogár zizeg. S a föld méhében, még burokba zárva Várnak az újjászülető csodára A tavaszról álmodó íriszek. TÉL Fehér ködhajók úsznak lenn a völgyben. A fenyves sávja nagy, kéklő sziget. Szelíd a csönd. Egy karnyújtásra tőlem Cinke cippogta el a féltízet. Hideg pasztellszín díszletek között A havas Zengő halkan orgonál. Néhány akkordja belém költözött; Körbefont sok-sok emlék-pókfonál. Indulnom kéne a hétköznapokba, Nem csodát várnom, elmémben vacogva. Rég elpihent az erdő vadja már. Mennék, de állok csöndgúzsba kötötten. Lesem, mikor szabadul ki fölöttem A felhőkből elvágyó fénysugár. CSIPKEBOKOR Isten rejteke vagy Ó-Bibliában; Schubertet "pajkos" dalra ihlető; Népmesék tetszhalálból éledő, Tavasz-csóktól ébredt királyleánya. Szolid szirmokba öltözött szerénység, Madárnak hinta, bűbáj a darázsnak. Mindig-volt, soha nem foszló varázslat, Mely durvaságnak megtorolja vétkét. Ha tűcsipkés, bókoló íveid Égő korallszín arabeszkjeit Eljegyzi a tél, dérkristály-zománca, Sorfalat tisztes hó-Mózesek állnak, S akkordjait a nászünnep dalának Jégcsengőiden Schubert zongorázza. TÖLGYHALÁL Fáradtan, törten csüng göcsörtös ága, Tépett üstöke rég földön hever. Hajdanán hetykén hordott hópalástja Mára meggyűlölt, sorvasztó teher. Tiarás püspökként hajol fölébe S pásztorbotot tart kezében a Hold. Meredt szemmel könnyet hullatnak érte Megriadt nyájként álló csillagok. Szikrázó ravatal a téli éj; Hószemfedőjén jégcsipkés szegély. Feledett kripták csöndje még ilyen. Inaszakadtan roppan gyökér-lába, Zuhanó jajszó hull az éjszakába, Szél ajkán sóhajt fel a Rekviem. ALKONY Utolsót hajlong fáradtan a nap, Hosszú műszakra indul el az este. Őszi bogár szól ablakom alatt, Hirdeti: megért a szőlő gerezdje. Félénk szellő gallyak közé szalad, Utána nyúl incselkedőn az alkony. Kék ruhában szunnyad a szilvamag, Árny-takarót húz magára a balkon. Régen-volt erdőn, emlékfák felett Hold-délibábként hív sok útkereszt, Cseng-bong egykori gímszarvasok násza. Mi lesz a mákból holnapokhoz érvén: Fakuló csík a látóhatár szélén; Bevetett égen megmaradt barázda. FÉSZEK Lágy tenyérbe záruló szeretet, Te, majd' maroknyi szösz- és tollcsomó, Soklelkű csengő titkát hordozó, Álmokat őrző, szelíd langymeleg! Kökény vénült ujja ringatta bölcső, Zöld fillér-függöny óvja kincsedet. Belül harsány vagy, a csönd künn rekedt, Mint verssoron ha eltöpreng a költő. De ősz jön majd, esőkönnyes, kopár. Egy-egy rosszkedvű, csavargó bogár Tér be hozzád volt lakóid helyett. A szárny egy napon több lett, mint a szív, S nincs hatalmad, mely ide visszahív; Fakulsz, porrá válsz, mint a szeretet. FORRÁS Gyermekkorom zenélő kristály-álma: Dervendi forrás, mohos szikla könnye. Titkát óvta két hárfahangú strázsa: Két bükk borult árnyékával a földre. Halk csevegését páfrány-lányok lesték, Hozzá hajolva, macskamód, hízelgőn. Kobold-lángok csalogatták az estét, Szalonnaillat szállt fanyar füstfelhőn. Párás pohárban - hogy mindenki lássa, Milyen Natura úrfelmutatása Pár korty megcsillant nagyapám kezében. Ha áttévedek az álomhatáron, Kezét s néhány vonását ma is látom, A hűvös cseppjeit elvesztő égen. MIÉRT? Korcs embernél mennyivel jobb az állat: Születik, él s kimúlik egy napon. Nem marad nyomán szenny, rom, könny, gyalázat, Vágy-célja nem eszelős hatalom. Bambán nem bámul felhőkarcolókra, Júdás-ezüstért vért, sebet nem ejt. Görög szobor? Amit a mester róla Levésett: érték. Mi maradt: selejt. Meghibbant rész tart gyeplőn bölcs egészet? Hóhérok vagyunk; mártír a természet, S hirdetjük mégis: így jó, így nemes! Isten a Mennyből undorral tekint le: Műve romokban, mocsokkal telítve. Vesszen! Javítani se érdemes.

Forrás: Magyar Vadászlap,   illusztráció: Boros Zoltán

http://www.vadaszlap.hu/VKE/vadaslap/text/irodalmi/2003/i_index_03.htm