Széchenyi Zsigmond a járással együtt tanulta meg a vad becserkészésének örömét, az erdő, a mező, hegy és sivatag, hajnal és napszállta, virág és madár szeretetét. A magányt és a kötetlen szabadságot. A szorongató vadlesek izgalmát s az embert próbáló veszélyes helyzetek élvezetét. Szenvedélyes vadász. A fél világot bejárta. Újabb és újabb tájakat fedezett fel, más és más vadakat lesett meg és ejtett el. Kelet-Afrika - ahová többször is visszatért, s Kenyát, Tanganyikát, Ugandát csaknem úgy ismerte, mint hazáját -, a Líbiai sivatag, Alaszka tájai, vadjai, szokásai, élete egyaránt kitárult előtte. 1930-ban eljutott Indiába is. Maharadzsákkal vadászott együtt, akiknek parádés, izgalommentes vadejtéseiről sokat hallott. De az igazi vadász mindenütt megtalálja a kockázatos, forró helyzeteket. Széchenyi Zsigmondnak is sikerült. A mérkőzés, a fojtogatóan nagyszerű küzdelem jutalma valóban fenséges: egy királytigris. Erről ír legnépszerűbb művében, a Náharban.