Trófeákkal beszélgetek
2004.05.01. 10:18
Sterbetz István a hazai vadászirodalom élő klasszikusa. A legendás "Kittenberger" Nimródban jelentek meg első írásai. Egész eddigi életét végigkísérte a vadászszenvedély és a természet szeretete. Műveiben ez a kettősség mindig békésen megfér egymás mellett, annak ellenére, hogy sokak szemében ezek kibékíthetetlen ellentétben vannak. Mondatainak míves, tiszta magyarsága azok számára is olvasmányélményt jelent, akik csupán a téma miatt veszik kezükbe a könyvet. Történeteiben felkeresi szeretett tájait, gyermekkori élményeinek színhelyeit, elidőzik a régmúlt felett és megcsodálja a jelen adta szépségeket.
"A vadásztrófea az elejtett zsákmánynak valamilyen kikészített része, értelmező szótári megfogalmazásban. Valóban csak ennyiből állna? Akik a vadászatért vadásznak, azok számára sokkal többet jelent! Különös szenvedélyünkön tűnődve sikereink megtestesítőit is választékosabbnak érezzük afféle múzeumoknál, ahol bírálati pontokért osztogatott medáliák szerint alakul az agancsok, bőrök, agyarak rangsora. Lelkünk mélyén pedig még inkább kérdéses a megmérettetésük, mióta a rátermettség és a jószerencse szerepét háttérbe szorítva többnyire már rang, összeköttetés, meg tömött pénztárca is fémjelzi az ilyen gyűjteményeket. A sportvadászat indítéka a természet sokszínű kínálatából ötvözött öröm, és a kapitális agancs éppúgy része annak, mint a bandukoló felhő, a vadludak neszezése, fakuló fényképek vagy apró felismeréseink. Az élmény a lényeg! Ezt keressük, őrizgetjük, a trófeakultusz misztériumában! Azért vadászunk, mert a velejárókból is éppúgy szeretnénk tiszta örömökre lelni. Értékrendjüket pedig az időállóságuk szabja meg. Annál jelesebben vizsgáznak, minél tovább élnek az emlékezetünkben, és ezt az örömöt a hasonlóképpen látók-érzők megosztják velünk. Olyan ez, akár az óbor kóstolgatása. Másképp ízlik, ha magunkban isszuk, és más a zamata, ha van kivel koccintani.
Szigliget, 1998 nyarán."
|