"A vadászat, így nézve, nehéz dolog, sok mindent megkövetel az embertől: állandóan tréningben kell maradni, el kell viselni a legnagyobb fáradtságot, szembe kell nézni a veszéllyel. A vadászat egész morált foglal magába, mégpedig annak legmintaszerűbb formájában. A vadász ugyanis, aki magáévá teszi a sportszerű morált, a legnagyobb magányban teljesíti annak parancsolatait, nincs tanúja, közönsége, csak a hegycsúcsok, az elmosódó felhők, komor tekintetű tölgyek, reszkető ciprusok és a kóbor vad. A vadászat ily módon a szerzetesi élet reguláival, illetve a katonai szabályzattal rokonítható. Amikor a boldogság egyik formájaként mutatom be - aminthogy ténylegesen az is - éppen ezért tartózkodtam attól, hogy örömnek nevezzem. Kétségtelen, hogy minden boldogságban van öröm, ám épp az öröm a legkevesebb benne. Az öröm passzív történés, és ezen a ponton helyénvaló Arisztotelészhez fordulni, aki számára magától értetődő volt, hogy a boldogság mindig is tevékenység, energia, erőfeszítés."