Még zöldben pompázó lomb utal a Nyárra, de a folyóparti öreg fűzfa, itt-ott lopva, már néhány sárga levelet is lenget. Gyökerei között vidra él, aki talán érzi, hogy valami van a levegőben, mert esténként fölös mennyiségben rabolja a halat.

Szarvaséknál már áll a bál. Kisasszony napja környékén hangos az erdő. Döhérre hízott, vastag nyakú bikák hangoskodnak, s agancsukkal terelik háremüket a bokrok között. A máskor óvatos állatok, most kihívóan csörtetnek a fák alatt, s, ha valahol ág reccsen, elködösült szemmel, párálló torokkal kiabálnak válogatott sértéseket a láthatatlan vetélytárs felé.

Tart a nász. A kis erdei tisztáson agancscsörtét vívnak a rigyető tehenek kegyeiért a szerelemre éhes koronás urak, s néhány csontlazító összeroppanás után, csak a bajnok marad a küzdőtéren. Napokig folyik a megmérettetés, s közben színpompás köntösbe öltözik a táj.

Az ökörnyálcsordító reggeleken csoportba verődő vadászok, fácánok és nyulak után kutatják át a határt. Dörren a fegyver, és a sercegve vágó sörét megtöri a kakatoló fácán röptét, s kirántja a deres mezőt, a rohanó nyúl lábai alól.

A bőgés már a múlté, már csak egy-két éretlen gyerekbika hallaltja hangját, a forduló ősz a dámvadnak hoz izzó hangulatú párkapcsolatot. A lapátos bikák mint régi vágású urak, helybe várják, hogy a szerelem felkeresse őket. Barcogva őrzik teknőiket, s hangjukra alélt tehenek járják a csendereseket.

Mustot csorrant az öreg pince, s a bolthajtások alatt rég feledett nóták keringenek a gyertyaláng körül. Gordonkahangú darazsak döngenek boldog mámorban, s hosszan lakmároznak az elhullajtott szemeken. A kék köpenyes vincellér mellett esténként a róka is segít a szüretben, s reggelenként megrágott fürtök hevernek a tőkék között.

Erdő mélyén, a nagy tölgyfán érik már a makk, s egy-egy szélrohamra maroknyi ugrik fejest az avarba. Cifra lombban gázol a vad, amikor felkeresi a terített asztalt, s egymást követi a borját vezető tehén, és a süldőkkel körülvett koca. Helyet kap itt néhány erdei egér is, s óvatlan zörgésükre, tompa zuhanással tesz pontot egy imbolygó röptű bagoly.

Kint a földeken tétova levélkék sora jelzi, hogy őszelő havában, a pásztorünnep után elvetett mag - megkötött. A vetés még messze van attól, hogy kenyér legyen belőle, de szépen bokrosodik, s esténként őzek csipegetik.

Egy ködöt szülő őszi reggelen, csengő hangú vadlibák százai lepik el a zöldet, s felettük csikorgó hangú, piros sapkás darvak húznak dél felé.

Kukorica tarlók felett ődöng az üresség, a letört csövek górékban száradnak, s a kazalba rakott szénával együtt a fényről, és a napsütésről álmodnak.
Az elszórt szemeket megannyi szorgos vad gyűjtögeti. A tavakról idejárnak szemezni a libák, érkeztükre csapatban rebbennek fel az itt kosztoló kacsák, de erre keresgél a borz is, s, ha elhalkul az este, komor seregként fekete konda válik el a sötétségtől. Sárba taposott csöveket túrnak elő, s éjjeli keresgéléseiket még az arra poroszkáló, egerek után szimatoló róka sem zavarja meg.

Sírós hangulatú, könnycsorgató napok ezek, amikor hangossá válnak a hegyi patakok, s partlazító futásukat naponta hulló esők táplálják. Itt még sietnek a hullámok, de a síkon, ahol megcsendül a rohanás, már jég ablakozza be hajnalonként a vizeket.

Nagy csigájú muflonkosok csapnak össze, megvívva a juhok kegyeiért, s agylágyító ütközéseik zaját messze sodorja a szél.

Feladják önkéntes száműzetésüket, s magányukat feledve, előbukkannak a sűrű erdők mélyéről a nagy agyarú vadkanok, hogy megkeressék a görgő kocákat.

Varjak keringenek ősi üzenettől vezérelve, s irányukat a város felé veszik, ahol kifogyhatatlan táplálékforrás áll, a hideg elől elhúzódók rendelkezésére.

Mert a hideget hozó évszak valahol már a hegyek között jár, ahol reggelenként fagy repeszti be a barlangok száját, s az üvöltő északi szelek jeges üzenetet hoznak az Idő negyedéves fejedelmétől, a Téltől.