2001. január eleje. Borult, de nem túl hideg délelőtt. Az eget beborították a szürke felhők, még esélyt sem adtak az amúgy is alacsonyan járó Napnak, hogy áttörjön rajtuk. Az enyhe déli szél meg-meglebbentette a nádszálak tetejét, de ennél többre nem futotta az erejéből.
Mégis, mindenre rányomta bélyegét az időjárás. Csak a vadludak járták változatlanul az égi utakat. Az éjszakát a Balatonon töltötték, most táplálék után néznek.
A többi nappali állat keveset mozogva, minden feltűnés nélkül keresgélte táplálékát, lehetőleg valami védelmet nyújtó hely közelében.
Még a máskor olyan nagyszájú szajkók is csendben ugráltak a bokrok között.

A hatalmas, ereje teljében levő kan róka kényelmesen heverészett a nádasban egy bodza alatt.
Éjjel jóllakott, a helye biztonságos, erőt kell gyűjteni a szerelemre. Tudja, érzi, napokon belül elkezdődik a nász, akkor csak az a fontos, minden más mellékes.
Jó területet harcolt ki magának annak idején, élelem mindig van, búvóhely rengeteg, ember itt alig jár, mi kell még a rókának…

A nyugodtan szunyókáló ravaszdi álmában is figyelő fülét most valami távoli zaj ütötte meg. Emberek beszéltek.
Felemelte a fejét, arra felé figyelt. Igen, délről hozza a hangokat a szellő. Sőt, most finom orrát is megcsapja az emberszag. Vadászok jönnek, érezni a kutyák bűzét is.
Még szerencse, hogy ilyen ostobák, sem csendben nem tudnak maradni, sem annyi eszük sincs, hogy legalább a szelet figyelembe vegyék. Egyszerű lesz előlük kitérni.
Igaz, hátszéllel kell menni, így csodálatos orrának nem sok hasznát veszi, de ott van éles szeme és a hallását is akárki megirigyelhetné. Nem könnyű őt meglepni !

Elindul hát, lassan, kényelmesen. Még messze vannak a kutyák, bár csörtetésük ide hallatszik, a róka tudja, a távolság elégséges. Mire ezek végigérnek a nádason, ő már árkon-bokron túl lesz. Annyi itt a fedezék, hogy észrevétlenül osonhat bármeddig. Ha véget ér a nád, pár lépés, és kezdődik a másik, a harmadik. Nincs vész.

Egy kitaposott váltóra áll rá, és kocogni kezd, de aztán megugrik, mert mögötte tompán dörren egy lövés. Utána rögtön szajkók kiabálnak felháborodva, hiszen egyik társukat próbálta leszólítani a vadász.
Recsegve jelezgetnek egymásnak, ők is takarásban, bokortól bokorig húznak előre. Nem szívesen hagyják el a biztonságot jelentő bodzákat, kökényeket.

A váltó a kis ér mellett fut, párhuzamosan a vízzel. Ahol véget ér, egy úton kell átmenni és a következő sűrűben folytatódik. Ismeri a róka, ahogy más a tenyerét. Számtalanszor járt már erre.
Egyenesen megy majd tovább, ott úgy el lehet tűnni, hogy soha nem találják meg. Ismét kicselezte az embert és négylábú szolgáit.

Pár pillanat és ki is lép az útra. Mielőtt elérné a túloldali nádat, hirtelen megtorpan, és oldalra néz, mert a szeme sarkából észrevette, hogy ott valami nem olyan, mint volt, mint amit megszokott. És a látványtól egy másodpercre földbe gyökerezik a lába.

Egy vadász áll talán 25 méterre tőle, mozdulatlanul, mint maga a végzet. Lábánál zömök, koromfekete kutya ül. Mindketten őt nézik.
A vadász kék szemei alatt a puska két fekete torka is rá van szegezve. És az a nagy kutya, annak a tekintete pontosan mutatja, mi vár rá.
Tapasztalt, rutinos jószág a kutya. Meg nem mozdul, csak finom remegése árulja el, hogy pattanásig húzódnak az idegei. Várja a lövés felszabadító dörrenését, ami véget vet ennek a feszültségnek. Mert lesz lövés, ezt azonnal megérezte. A többi majd az ő dolga.

Ma, úgy látszik, szerencsés nap van. Reggel az a vadász, aki mindig jókedvű, már megcsípett egy ilyen vörösbundást. Kicsi volt, alig nagyobb, mint egy jó kandúr, a szajkóra töltött apró sörét is felborította.
Aztán a későbbi hajtásokban a gazdi is leemelt két szajkót, lehetett apportírozni, amit ez a fekete kutya annyira szeret.
És most előttük az újabb zsákmány. Már biztos, csak szólaljon meg végre az a puska !

Ez van a szemében és ezt mérte fel egy pillanat alatt a nagy kan róka. Egy tavalyi süldő talán bámészkodott volna, értékes időt veszít azzal, hogy nem tud gyorsan tisztába jönni a helyzettel, de itt erről szó sem volt. Azonnal reagált. Teste megrándult, hogy villámmá változva tűnjön el a túloldali bokrok között, ám ekkor a vadász begörbítette a mutatóujját…

Még látta a puskacső felvillanását, de ugyanakkor iszonyú erő csapott a nyakába, vállába, vágta őt földhöz, és hallotta a hatalmas dörrenést, olyan közelről, mint eddig soha életében.
Miközben elsötétedett előtte a világ, a labrador rögtön ott volt és torkánál fogva rázta az utolsókat rúgó rókát. De ebből ő már semmit sem érzett.