Kinn álltam a szelesdombi fakkok között egy sejtelmes, jobb kifejezéssel élve sok meglepetést tartogató júliusi estén. Sötét égiháború közeledett, a természet elcsendesedve várta az égiek ostromát. Mi ezt nagyon jól tudtuk, de mégse riasztott el minket egy jó kis kaszálás utáni rókavadászattól. Inota felett már sötét sereg gyülekezett, szikrázó villámokat szórva. Előttem a tarló, a bálák, távolban a pentelei erdő - Széchenyi Zsiga bácsi hajdani vadászhelye - még nyugodt volt...semmi sem mozdult.
Igencsak a nyár javában voltunk, a kisrókák már elhagyták a kotorékot, önállóak lettek, bár ilyenkor még az élettapasztalat csekély bennük, csupán a gyermeki ösztön hajtja őket, ezért könnyne kerülnek puska elé.
Rendre vágják le a búzát, árpát, rozst, az így keletkező tarló terített asztal a ragadozók számára. Itt, a Szelesdomb környéként amúgy is sok a ravaszdi mostanság, legutóbb 300 darab nevelt fácánt tüntettek el, mondhatni maradéktalanul.
Ezúttal vendég vagyok a társaságnál, nem pedig kísérő. Egyedül élvezhetem a természet szépségét, amint az nyugovóra készül. Jó helyet választottam magamnak: egy bála mögött állok, előttem gazos, balra tarló és tőlem távolodó bokorsáv, jobbra véköny csík kukorica, mögötte ugyancsak bokros. Nem is a fekvése kecsegtető a helynek, mindinkább a tény, hogy a jobb oldali bokorsorban egy kotorék van, és a minap is erre bóklászott egy róka. Véleményem szerint az ifjoncok vissza-visszatérnek felhőtlen kölyökkoruk színhelyére. Örömmel nyugtázom: jó esélyeim vannak.
Társaim, Gábor, Zoli és Laci is elfoglalták helyüket.
Jó lesz már egy kis zuhé! Rengeteg az erdőtűz mostanában, és a mi Sárrétünk már egyszer leégett. Zsiga bácsi gyerekkorának meghatározó színhelye egy nap alatt vált a földdel egyenlővé, talán vis maior, talán gyújtogatás által, ki tudja. Lényeg a lényeg, hogy a helyi társaság területének 80 százaléka teljesen megsemmisült. Senkinek nem hiányzik az ismétlés, miután a környék flórája és faunája végre helyreállt.
Közben a felettem húzódó zabolátlan energia hatalmasat mordul. Nem baj, kitartunk, míg az eső el nem ered! Visszatérve, véleményem szerint volt jó oldala is a tűznek, mert a Sárrét teljes növényzete megújult. Elmélkedésem menetét lövés döreje szakítja félbe. Laci felől jött. Elindultak volna a rókák? Nosza fogom a távcsövemet, végigfürkészem a környéket. Az előttem húzódó bokorsoron jár a tekintetem, de egy furcsán hullámzó csíkon megakad. A fűben mozog. Talán nyest? Letámasztom a bálára a távcsövet és meredten figyleem. Ekkor már tisztán ki lehetett venni a felfelé meredő hegyes füleket és a hosszú, lompos farkat.
Hihetetlen! Közvetlenül a dörrenés után kiváltott a bozótosból és elindult egerészni! Kis gondolkodás után nekiindul a tarlónak. Néha-néha megáll, nézelődik, figyel, én meg óvatos léptekkel egy közelebbi bála mögé osonok. A csutorák a talpam alatt kínosan ropognak, de nem állok meg, mert a róka egyből kiszúrna a két bála között. Végre elértem a biztos takarást...és ő is. Besétállt egy göngyöleg mögé, de sebaj, legalább van időm helyezkedni. Feltámasztom a 7x64-est a bála tetejére, a távcsövet kilencszeresre állítom, ekkor kilép a ravaszdi a takarásból és leül felém nézve. Úgy 150 méterre lehet. A puskát a vállamhoz szorítom, szálkereszt a szügye és a nyaka határán. A lövést tompa becsapódás követi, és "Vuk" eltűnik. Györsan kinézek a távcső mögül, minden mozdulatlan. Tehát nem futott el... Úgy döntök várok. Egy tiszteletbeli ismerősömtől hallottam a nagy igazságot, miszerint hagyjuk, hogy a vad békében távozzon az örök vadászmezőkre, ne lássa, hogy legfőbb ellensége kezei által puszul el. Ez az egyik ok. A másik, hogy korán van még, így nem akarom rontani a többiek esélyeit a mocorgásommal. Várok, hátha még jön valami, bár nem vagyok telhetetlen. Ez az egy is éppen elég a mai napra, ezután is úgy remegek, mint a kocsonya. Úgy vélem, ez azért kellett, mert nem a lövéstől szép a vadászat ugye, hanem a természet közelségétől, az apró részletektől, ám sok-sok eredménytelen - de nem sikertelen! - les után ennyi vadászláz, izgalom, adrenalin azért kell! Megvallom őszintén, már hiányzott ez a lövés utáni "kocsonya-szindróma"!
A várakozás viszont nem volt hiábavaló. Néhány távoli lövés után, jöbbról a kukoricásból kiváltott egy újabb róka. Kissé oldalazva, de elindult felém. Ismét feltámasztom a velem egyidős ZKK-t, és megcélzom, de a fuchs nem áll meg, baktat egyre csak felém, és még mindig rézsútosan. Meg kellene várnom, míg megáll, de részben a fránya türelmetlenség, részben a rizikó miatt miatt - ha túl közel ér, észrevesz - eléfogok 20 centit, és útjára engedem a golyót. Ám ekkor a róka nagyot ugrik, és egyenesen felém rohan. Persze, hiszen nem láthatott, nem tudta merről jön a fülsiketítő hang. Újratöltök és leguggolok a bála mögé, arra várva, hogy a ravaszdi éppen mellettem fog kitörni. Ez így is történt, de olyan gyorsan futott, ráadásul kereszbe, hogy a második lövés szinte már értelmetlen volt, több lövésre meg már nincs lehetőségem, mert beugrott a biztonságot nyújtó kukoricásba. A szívem a torkomban dobog, majd kiugrik. Nekidőlök a bálának és kifújom magam. A fejem fölött már villámok cikáznak...jó lesz szedelőzködni. Odabattyogok az előző rókához, felveszem, addigra a többiek már várnak, jönnek Laciék is. Gábor kezében egy idei ifjonc, az enyém 1-2 éves szép kan. Elkezd cseperegni. Az égi hadsereg fölénk ért, ezért gyorsan elindulunk. Mire hazaértünk már óriási felhőszakadássá kerekedett a csepergő eső. De hát így volt ez kérem kiszámítva!

Másnap etetni és kaszáltatni indultunk, de az előző napi szerencsénk sorozatos balszerencsébe csapott át. Lali barátunk késett, Gábor leöntött málnaszörppel, a kaszáló traktor 1 órát késett, majd 2 óra munka után elromlott. Vártunk az utánpótlásra, közben a benzinkúton véletlenül meghúztuk a kocsiját egy olasznak a viharvert UAZ-zal. A másik traktor 3 órát késett, majd munka közben az is elromlott. Laci időközben napszúrást kapott, végül az UAZ is elromlott hazafelé a Sárrét közepén: majdnem szétesett a hátsó híd, és a hűtővíz is felforrt. Mindez egy nap alatt! De hogy is mondják? Egyik nap öröm, a másik nap üröm...