A Zodiac motorja erőlködve ugyan de megalkuvás nélkül , zümmögve vitte az öt vadászt egy igéretes hely felé, amit Ők csak úgy neveztek, hogy sziget , A szó szoros földrajzi értelembe vesszük, ezt a terület egyáltalán nem volt körü zárva vízzel csak egy oldalról. A másik oldalról viszont egy régen elfelejtett vasúti töltés éktelenkedett , kiszakítva a folyó kanyarulatából egy "szigetet", vasúti sinek nélkül de a talpfák elárulták a régebbi mivoltot . Valamikor réges-régen volt itt egy fatelep is, aminek maradványait imit-amott még látni lehetett , sőt emlékszem hogy a visszamaradt fűrészporon ,forgácson, évekkel ezelőtt még medvét is lőttek, amikor a forgácsot kaparászta , kutatva az alatta megbúvó rovarokat.Valószínű a vasúti töltés is a fatalep egyik tartozéka lehetet, ami most ugyan ott éktelenkedett az amúgy érintetlennek latszó környezetben , de a mi esetünkben egy nagyon jó stratégiai állásnak bizonyult, mivel a kopárságával szinte egy váltot képezett a gzsungel es a dzsungel között.

A kéthetes esőzések a folyót igen megárasztották úgyhogy a nagy sodrás miatt az öt vadásznak számítani kellett a kicsit hosszabb útra, mint rendesen . Nem mintha valaki is a jelenlevők közűl unalmasnak vélte volna a Fraiser folyó őszi látképét , vagy netalántán az elkövetkező pár óra , vagy ki tudja, hogy menny idő, valakiben is kétejeket ébresztett volna az unalom árnyékáról is . Azt viszont mindenki sejtette hogy a kikötés után jön az igazi élmény és természetessen ilyen tudat mellett még az idő is jobban telik. Mindannyian nagyon jól ismertük a terepet, tudtuk hogy nagyon nehéz áthatolni rajta , a cserkeléses vadaszat szinte lehetetlen az ilyen terepen mivel, hangtalanul talán a madár sen tudna rajta átvergődni .

Ami engem illet, én élveztem az utat, a csónak elején ülve -csak egyedül- az összes feladat ismert: Még mielőtt csónakba szálltunk, mindenkiben fel lett frissítve,
a haditaerv az volt hogy két "puskás" lesz felállítva és hárman hajtanak. Tehát átadva magam az édes semmit tevésnek, és a táj adta gyönyörnek, csak vártam az út fogyását, amikor:
     - Egy kicsi pók a kabátom bal ujján megjelent és szépen kezdett fölfelé mászni.
     - Mit sem törődve a jelenséggel mint ahogy ez már mindenkivel megesett, egy gyakorlott mozdulattal a kis pókot lesöpörtem a kabátomról, - közben a Zodiac változatlanul tette a maga dolgát.
     - Telt múlt az idő , tájak jöttek és mentek, teljes színskálában pompázva a későrenyúlt "Indián Nyárnak" köszönhetően, egyszer csak a kis pók megint megjelent - már fricskázásra lendül a kezem - de megállunk !
     - Hányszor megmondtam kisfiam, hogy a pókokat nem szabad a bambuszbuzogány meggyújtott és izzó végével elégetni, mivel a pók megölése az elviszi az ember szerencséjét! Nem szégyelled magad? Még ezt sem tudod? Csattant az intő beszéd Anyám szájából (szegény nyugodjon békében)
     - Én ott 53 éves korombam elszégyelltem magam és a kis pókról mint ha tudomást sem vettem volna, az előbb, csak hagytam hogy hadd másszon oda ahová akar, de a "szerencse" szó szinte befészkelte magát a fülembe és az egész testembe, egyenlőre ugyan nem akartam róla tudomást venni - meg különben is a kikötés is érkezik és sietni kell a fölállítási helyre, mivel a hajtás mindjárt indul, és a te dolgod, hogy ott legyél amikor kell!
Barátommal majdnem futva tettük meg azt a 2.5-3 km.hosszú szakaszt, ami még a felállítási hely és a kikötési pont között volt. Útközben semmi mással nem foglalkoztam csak a kis pókkal, nem azért mert babonás vagyok hanem azért, mert ez a kis momentum szinte teljesen beitta magát a képzeletembe és nem hagyott nyugodni . Valószínűleg csak azért, mert a lesre menő ember mindig reménykedik - és szinte mindent a tökéletességig pontosan akar csinálni - és még a kis pókot is beiktatja valahol, csak tudat alatt , gondolván "én megtettem mindent"!
Kb. A "sziget" közepe táján (a vasút töltés oldalon) egymástol olyan 200 m távolságra végre megállapodtunk és vártuk a jelzést, ami érkezett is percnyi pontossággal.
Egy-két kurjantás és lövés a levegőbe, jelezte hogy a hajtás kezdetét vette. Itt kell megemlítenem hogy a hajtóknak szinte kötelező a puska,( puskát csak engedélyes vadász használhat Kanadában) mivel ebben a hajtásban is lehet éppen Grizli is. A Grizli jelenlétét éppen egy Indián tudatta velünk aki látta a medvét átúszni a folyón egy fél jávorral (az, akié a Zodiac volt Ő is egy Indián). Csak semmi pánik a Grizli sokkal okosabb annál, hogy a hajtóknak nekimenjen (de sohasen tudhatod) vagy a felállított vadásznal jőjjön ki, annál sokkal rafináltabb (de sohasem tudhatod).

Hogyan néz ki egy hajtás ilyen esetben: A három hajtó elosztja a területet egymás között úgy, hogy az első majdnem a folyóval párhuzamosan halad legelől, a következő megy középen, de lemaradva az elsőtől, mivel a megzavart állat mindig arra akar kitörni amerről semmi veszélyt nem érez. A harmadik: az a legokosabb, mivel neki kell az állatot (állatokat) a lövőkre rákényszeríteni. Ő is kicsit lemaradva a többitől, de sokkal nagyobb figyelemmel mivel;
Szinte semmi zajt nem csinálva , amennyire egy ember tud közlekedni egy évszázados ártéren, de nem lövöldözik és kiabál csak majd ha kell. Hogyan tudja hogy mikor kell ? Akkor, amikor az állat már elhagyta az Ő vonalát és a töltés felé halad. Az a vadász (ez esetben hajtó ), aki együtt "él" a hajtással az mindig tudja, hogy a vad hol tartózkodik a különböző, zajok, csörtetések, kirohanások , <a jávor a kirohanásaival, leginkább a bika egy érdekes fújásba átmenő hörgő hangot hallat, teszi ezt met fél, vagy a nem látott ellenfelet akarja megfélemlíteni, nem tudom> lényeg az hogy az ilyen jelek szinte egy kiterített térképet képeznek a jó vadász számára. Egyébként a sokéves tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a megriadt állat, az esetek nagyobb százalékában oldalra akar kitörni, és általában azt az oldalt valasztja, ahonnan nem sejt semmi veszélyt.
A mi esetünkben is a papírforma jött be.
Most viszont menjünk át az én oldalamra, hogy mit látok én . Valami megindul felém, minden jel arra mutat hogy valami itt akar átmenni. A vadász, aki hajt megállt. Az állat is, aki eddig kitartóan rám tartott; megállt ugyan, de azt már lehet érezni, hogy csak a biztonság kedvéért tette, de ekkor már a hajtó vadász is és a felállítot vadász is tudja, mivel hallja, hogy az első vad után jön egy másik és az a másik az, amelyiket mindenki vár, mivel Ő a második, és az Ő csapája nyomán egy különös hangot lehet hallani , mintha egy üres hordót dörgetne valaki. Igen az agancs utődik az ágakhoz. És ekkor szólal meg az utolsó hajtó, mintegy kényszerítve a vadat a "helyes " irányba való kitörésre.

A vadász mint én ,aki ilyen és ehhez hasonló un. tiszta , "fair-play"vadászatokon vehet részt annak önkéntelenül megfordul az agyában, hogy ez csak véletlen lehet , a véletlenek összejátszása tette lehetőve, hogy az a két állat kettőnk között jőjjön ki . Egy másik megközelítésben viszont mindenki tudja, hogy véletlenek nincsennek , mert mindennek van okozója. Éppen ezért a kis pókot sohasem felejtem el, és bárhol ha belebotlok mindig azon vagyok hogy megsegítsem őt az óriásokkal vívott élet-halál harcban.