Az öreg Marci életében valóságos legendai alakká vált. Ami furcsaság a természetben megeshet, az ővele mind megesett, sok esetben többször is. Olyan történeteket meséltek róla, amelyek elkápráztatták a hallgatóságot. Különben is el lehetett róla hinni mindent. Magas telt-karcsú alakja hivatva lett volna a ránehezedő teher viselésére, de mindig az egyszerűbb járható utat választotta. Rendkívül türelmes ember volt, ezzel magyarázható mindenki össze-visszabeszélt a viselt dolgairól. Kántor létére elég nyugalmas életet élt, visszatérő kedvelt elfoglaltsága volt a madarak viselkedésének megfigyelése és a lőhető vadak vadászata.  Kocsijának sarogjájából soha nem hiányozhatott a puska, akik látták az erdőn, mezőn mindezt elmondhatják róla. Kint lakott a faluszélén, igy gyakran járta a területet, az elmaradhatatlan távcsövével, tarisznyájával felszerelkezve. Ebben az időszakban a természet a vándormadarak fogadásával van elfoglalva. Meleg szél fuvallata járta át a földeket.  

Kintjártakor, a több száz hektáros 2-3 leveles kelő napraforgó tábla felett, madárpár le-felirányuló nászrepülését figyelte meg. Gondolta azok a galamb nagyságú, és messziről fekete-fehéren tarkálló, kontyos madarak, bíbicek lehetnek. Annál is inkább, mert le és fel reptükben gyakran kiáltották a bí-bic, bí-bic, bí-bic hangot. Hazai állomány a Mediterránum és az Atlanti óceán mocsaras vidékein telel. Mivel kevesebb érkezett meg, így szerencse az enyhe tavaszi időjárásban már március utolsó heteiben költeni kezdtek. Nagyon rég volt a történelmi időkben, amikor a kilóméterekre elterjedő rétségeinken megszámlálhatatlan tömege költött. A csikász, pákász emberek tizezerszám szedték tojásait. Irodalmi adatok szerint százötven év előtti pesti és bécsi piacok”primör” árúja volt a magyar bíbictojás.                           

Már van valahol fészke, mert szélsebbes repüléssel, ez az egy pár is képes lenne leverni a kalapját a fejéről. Az áprilisi költései gyakran sikertelenek a legeltetések miatt, ezekben a rétekben szinte eltűnnek. Esetenként hasonló sorsra jutottak, mint a fehér gólyák.

Közben tovább folytatja útját a lakóhelyétől nem túlságosan távoli magasles irányába. A magasles helyét kiválasztották a területet jól ismerők, mivel jó kilátást biztosít a közeli nádasra is és a közelben elterülő búzaföldre is. Erre a magaslesre mászik fel, majd amikor fenn elhelyezkedik a nádas irányába, távcsövezik.

Kis idő múlva a nádasban, az ott növő bodza bokor csúcs hajtására érdekes madár száll be. Egy kicsivel nagyobb madár, mint a veréb. Fekete a csőre, fekete vékony “álarcot”visel, a madár begye egyszínű szürke, szárnya világos barna. Hangja erőteljesen csetteg. Minden valószínűség szerint tövisszúró gébics érkezett meg. Ez a madár május elején érkezett meg, majd ősszel elvonul a Földközi tenger keleti felén át Afrikába a Kelet-afrikai-árokrendszer szavannáira. A tövisszúró gébicsek jól alkalmazkodtak a vonuló életmódhoz. Csatlakoznak a kisebb madarak vonuló madarak csapataihoz. Nevük onnan ered, a bokrok tüskéit és a szöges drótokat “kidekorálják” zsákmányával.

Sajnos a korábban előforduló seregélynél kisebb gébics faj a kis őrgébics nem érkezett meg, vagy új fészkelő helyet választott. Nem sokat foglalkozott a természetvédelmi védettségével.

Közben a tövisszúró gébics néhányszor elrepül, majd visszaszáll. Látni, megfelelő tüskés bokrot keres zsákmány- állatai számára. Ezt szeretné feldíszíteni szöcskékkel, egerekkel.

Közben az öreg Marci, annyira elmerült a madarak tanulmányozásába elfelejtette, miért is jött? Ha jó lenne a szél, akkor hibás agancsalakulású őzbakkal szeretne ismeretséget kötni.

Amíg várja a bakot a nádas fái között erőteljes kakukkolást hall. Legalább 3-4 helyről jelzi a tavasz jöttét ez a madár. Kevés madár ragadja meg az öreg Márton képzeletét, mint a kakukk. Hangja összetéveszthetetlen. A repkedő madarak színre és gyorsaságra legikább a ragadozó madarakra, a karvalyra, emlékeztetik. Közismert, tojását más madárfajok fészkébe csempészi, velük nevelteti fel fiókája. Érdekesség, a fiatal kakukkok ennek ellenére igazi szülei-a kakukkok-vándorlási útvonalát követik. A kakukk évről évre, ugyanazon költőhelyre tér vissza. Amint a tojásrakás időszaka végetért a felnőtt madarak júliusban elindulnak dél felé. Legkorábban augusztus közepén érik el Afrikát. Kései fiókák ekkor még a dajkamadarak fészkeiben nevelkednek, s nem hajlandók osztozni a táplálékon. Köztudott, kilökik a fészekből a még ki nem kelt tojásokat vagy a mostohatestvéreket. Érdekes, egy hónappal korábban eltávoztak az idősebb madarak Afrikába, a fiatalok is útnak indulnak. Várakozással ellentétben nem a nevelő szülőkkel tartanak.  Minden segítség nélkül egyedül vágnak neki az Afrikába tartó útnak. Amikor megjelennek a kakukkok akkor a szalonkahúzásnak már befejeződött.

Öreg Márton alighogy befejezte a tavasz első vadászat alkalmat adó, a húzó szalonka alkonyati és hajnali húzását, már várta az alkalmat, golyós puskával nagyvadra leselkedjen. Mindig lőhető öreg kanon felül az őzbak az a trófeás nagyvad, amelyre szeret cserkelni, magaslesen megfigyelni járásukat.

 A szél egyre erősödött. A falu házainak füstjei az erdők irányába sodródnak, szél egyenletesen nyugati irányból fújt. Kint a nádasban a nádszálak hajladoztak, a bokrok meg-megreccsentek, levelüket elfordította az orkánszerű szél.

Ebben az időben, a nádi világ faluhoz közelebbi sarkából egy bakőz lépett ki. Az őzek április derekán túl, is még szürke téli csuhájukban járnak és a jócskán kizöldült környezetükben, mint a téli rosszvilágnak az emlékeiként jelennek meg.

A bak egyre legelt, és közelít Márton magaslese felé. Először távcsövön, majd szabad szemmel is elbírálta agancsát. Középkorú bak, jó terpesztéssel, közel 500grammos aganccsal, gyenge gyöngyözöttséggel. Nem lőhető, mondta ki magának a szentenciát. Hosszúszőrű, szürke bundájával, mintha oda sem illenék a haragoszöldvetésre és rétre.

Örül a bak jelenlétének, azzal vigasztalta magát, az üzekedés idején nagyszámú bakot tud még elbírálni. Ezek között lesz az is, amelyiket nyugodt szívvel elejthet.