Az első disznóm igaz története

2004. május negyedik péntekje, nagy az izgalom, barátommal NT.-vel a Bükkaljára vagyunk hivatalosak disznóra, egy kedves ismerősöm meghívásának szeretnénk eleget tenni. Délelőtt tíz órakor a munkahelyemen már tűkön ülök nem is tudok a munkára koncentrálni, csak a kancsi jár az eszembe és ha lehunyom a szemem állandóan rám-rám kacsint. Édes bizsergés tölt el. Telefonálok hát, hívom a kedves ismerőst (a meterológia rossz hírekkel ijesztget) és a helyi időjárásról érdeklődök nála. Ekkor jön az első hideg zuhany, hisz nálunk Hajdúszoboszlón még hét ágra süt a nap, de oda már megérkezet a beígért hidegfront. Esik, szakad, dörög, villámlik, ömlik a víz mintha dézsából öntenék. I.-vel a vendéglátóval abban maradunk, hogy délben újból konzultálunk, de akkor sem szolgál jó hírekkel, az idő tovább romlott. Le vagyok taglózva, szidom a nagy Kaporszakállut "hát mit ártottam én neked?". Puskák, felszerelés már a kocsiba, ajándékok elkészítve, nincs mit tenni várjuk meg a másnapot.
Szombat dél, csüngök a meterológián, bíztató jelek, telefonálok, náluk még mindig szakad, a fene egye meg. Nem érdekel lesz ami lesz, barátomnak Nt-nek kiadom a "parancsot" ha törik ha szakad vasárnap hajnalban fél 1-kor indulunk, hogy a pirkadat már kint találjon a lesen. Vendéglátónkkal (azóta kiváló barátság alakult közöttünk) is ebben egyezünk.
Úgy látszik megfordul a szerencsénk, estére eláll az eső, a meterológia is tovább bíztat. Éjszaka a várakozás ideje alatt, barátom beszélgetésünk közepette elpusztít 3 sört. Könnyű neki én vezetek. Aludni már úgy sem lenne értelme.
Végre eljött az idő, indulunk, eső sehol, jó a kedv a kocsiban, nyög a gázpedál a lábam alatt, hajt a szenvedélyem. NT. hogy elfoglalja magát, a felszerelést ellenőrzi, közben haditerveket gyártunk.
Vasárnap 2 óra 40': megérkeztünk (Füzesabonynál ismét megijesztett az eső), de itt nem esik. Vendéglátónk igen derék ember - úgy 195 cm.-re és 140 kilóra becsülöm - már türelmetlenül toporog, hiába hát a vadász az 50 évesen is vadász. Két terepjáró vár ránk, én I.-mellé ülök, NT pedig a fiatal, alig húszéves, álmos szemű , csendes vadőr mellé ül a másik kocsiba. "Egy kalappal ! " majd elválnak útjaink.
A terepjáróval nem sokáig jutunk, még így is néha a frász kerülget, ahogy csúszkálva kaptatunk a hegyoldalon a felázott erdei úton. Nincs mit tenni a vadföld melletti kisebb sík részen leállunk, betárazunk, puskák a vállra, távcsövek a nyakba, innen gyalog megyünk tovább a lesig. Újabb egy kilométer kaptató. Gyönyörű, pirkad, a táj sokezer apró csillogó gyöngyszemmel van borítva, combig elázunk a magas fűben. Utunk közben egy őzbak észrevesz és hangosan riaszt, nem tudom miért nem tetszettünk neki, hiszen szépen, etikusan voltunk öltözve.
I. már nagyon szuszog, hát hogyne, majd kétszer annyi sújt kell feltornásznia. Újabb vadat ébresztünk fel éjszakai fekhelyéről, ezúttal egy megtermett gímszarvas. Olyan gyorsan távozik alig látjuk.
Végre elérünk a célpontunkig, lépteinket lelassítjuk, óvatosan haladunk, sok-sok vadváltót keresztezünk, és ím elém terül egy kis tisztás, tőle kb. 50 méterre az erdőszélen szépen megépített fedett magasles árválkodik. Figyeljük a jeleket, rengeteg a friss disznónyom, túrás a szórón és környékén is. Éti csigák hada "rohangál" körbe-körbe. Kedvező jelek! Felcihelőzködünk, elhelyezkedünk, nézelődök: előttem a szóró, mögötte nagyon sűrű újulat, járhatatlan, - gondolkodok ha a disznó nem rogyik tűzbe és arra menekül szinte biztosan nem tudjuk követni - jobbra tőlem 10 méterre lankás erdő benne autóval rég nem járt erdei út rengeteg friss disznó nyommal, túrással, messzebb hegyek magasodnak. No szóval erről is jöhettek! Gyertek csak. Mögöttem és balra a helyzet szinte ugyanaz, régen nem használt erdei utak találkoznak itt, mindenhonnan várható a disznó….

Fél 5: jobbra lent mozgásra leszek figyelmes, mintha egy kisebb konda mozogna. Feszülten figyelünk, az erdőtől szinte semmit nem látok. Közelednek, várunk, megállnak, a malacok kergetőznek, megállnak, távolodnak. A fene egye meg. Nem, megint közelednek! Már csak 20 méterre lehetnek, I-re bíztat: kijönnek azok. Tovább figyelek, meglátom az egyiket, erősen oldalba vágom I-t, idézek: "B......, ez egy borz család" mondom. Otthon jót nevetünk rajta. Lám még az "öreg" vadászt is meg lehet viccelni. Tovább várunk, 5 körül egy fácánkakas száll le nagy hangosan, majd jó kedvűen a szóróra táncol és elkezdi csipegetni a szemes kukoricát. Nem tágít, szórakozik velünk, eszembe jut otthon hagyott, régi nagyon szép állapotú Schul sportlövő légpuskám, "de meg tudnám kínálni", elhessegetem gonosz gondolataimat.
6 óra, felváltva, sztereóban korog a gyomrunk, menjünk majd este...
Otthon a reggeli: házi sült kolbász, hurka, gyümölcstea, friss kenyér, előtte szilvapálinka, nagyon jól esik a hideg hegyi reggelen. A jóval fiatalabb menyecske, kedves, nagyon házias.
8 óra a szemem majd lecsukódik, megyünk elfoglaljuk NT-vel szállásunkat a szomszéd panzióban, este 7-re jönnek értünk megint....
Vasárnap este 19 óra, ugyanaz a felállás, az út az egész napos napsütésben sokat száradt. A lankás, erősen lejtős utakon amúgy sem áll meg a víz, így hát a terepjáróval is tovább jutunk, közelebb állunk le reggeli leshelyünkhöz.
19 óra.10' kor már ki is szállunk, betárazunk és nagyon óvatosan lépkedünk, rengeteg a friss nyom, kb. harminc méterre a lestől leállunk I.-re távcsővel a kezében óvatosan kilép és látom megáll benn a vér, felém mutat: 3. Gondolom disznót lát, mégpedig hármat, hát kibiztosítok, lassan elindulok felé, majd meglátom a szórót ahol 4. db kb. 50 kg körüli süldő turkál, "csóválja" a farkát. - Még hogy nappal nem mozog a disznó! - Nem jó, előttem gallyak, lőni nem tudok kintebb kell mennem. A szívem a torkomban dobog, az adrenalin szintem mérhetetlen, folyik rólam a víz. Óvatosan kintebb lépek, célzok a harmadikra, hiszen I. azt mutatta, remeg a kezem. A puska nem az enyém, a cél távcső túl messze van a szememtől, alig látok keresztül rajta, támasztani sehova nem tudom. Megvan! A fene egye meg háttal fordul, fenékbe csak nem lőhetem! Ejnye de izgágák vagytok, talán kávét is ittatok. Na megint Keresztbe ál, mély levegő, nagyon mozog a disznó is meg a puska is, célzok, ott a lapocka, dördül a lövés, szól a Tikka 30-06-os. A fene egye meg elhibáztam, újnyival felé ment. Összeroskadok, itt volt előttem és én elrontottam az elsőt, borzasztó az elkeseredettségem, I.-re vigasztal: a legjobbakkal is előfordul. Odamegyünk, vér sehol, legalább nem sebeztem, de itt már semmi keresnivalónk.
Mi legyen? Még csak fél nyolc. Megnyugszok, menjünk le a falu melletti lesre. Reggel hazafele menet ott is láttunk friss nyomokat a szórón. - javaslom - Menjünk, derül fel a vendéglátóm arca is.
20 órára ott is vagyunk. A kocsiból kiszállva elintézzük ügyes bajos dolgainkat, majd elindulunk. A szóró egy kis völgyben helyezkedik el, régen kis tó volt a helyén. Elhelyezkedünk, előttünk magas domboldal, jobbra hegyek, sűrű bokros, fás, cserjés. Mögöttünk magas fűvel benőtt domboldal, ezen áll a lesünk is. Balra a régi tavat emlékében őrző nádas. Na, itt is mindenhonnan várhatjuk a disznót! A puska jobbra tőlem neki támasztva a falnak, ölemben a távcső, I-re a baloldalamon. Várunk. Előttünk a domboldalon öreg sutát fedezek fel. Majd egy fiatal reményteli bak fut keresztbe úgy 300 méterre. Gyönyörködünk benne. Én már letettem arról hogy ma még disznót látok. Jobbra tőlünk kb. 1 kilométerre konda zsivong, hátha közelebb jönnek.....
20 óra 50': sötétedik, jobbról mögülem reccsenésre leszek figyelmes, meghűl a vérem, emelem a távcsövet, disznó ballag lefele a szóró fele! I.-t oldalba lököm aki a másik irányba figyel, odasúgom: ott a disznó. Emeli az erős 20X60-as spektívet, nézi, súgja: lőjed. Óvatosan emelem a puskát, kibiztosítok, remeg a lábam, erőt veszek magamon kissé megnyugszok. Keresem a 2,5-12X56 céltávcsőben, megvan - közben I.-re teljesen rám dől úgy távcsövezik, már nem tudom, hogy az én szíven vagy az övé ver ilyen hangosan - követem, megáll a fene egye meg egy szárazkóró takarja, a fű is nagyon magas. Tovább megy, megáll, megint takarásban van, továbbmegy háttal fordul, nem lőhetek. Sírni tudnék! Megint megindul, keresztbe fordul, most csak a magas fű takarja. A hátvonalát, a nyakat és a fej részét elég jól látom. Közben eszembe jut: ha felülről lősz lőj fel, ha alulról lősz lőj le, vagy fordítva nem tudom, nem is érdekel. Ráhúzom a céltávcsövet, a lapocka magasságában állapodok meg, nem várok tovább, erőből behúzom a puskát a vállamba, még egy utolsó nagy levegőt veszek, tűz, hatalmasat szól az esti csendben a puska, elvakulunk a torkolattűztől. Érzem jó lövés volt. Tompa puffanás. Megvan, haljuk rugdosódik, látni már nem látjuk olyan sötét van, kapcsoljuk a keresőt ott van. Várunk, 5-6 perc múlva lemegyünk, megadom a kegyelemlövést. Olyan 50 kiló körüli kancsi, szeretettel simogatom. A lövedék a lapocka felett hatolt be és jóval lentebb távozott a magasról történt lövés miatt. Gratuláció, megadjuk a végső tiszteletet, megkapom a töretet, nagyon boldog vagyok, alig bírok állni úgy remeg a lábam. Közben megérkezik a másik kocsi, ők most, és reggel sem találkoztak disznóval, hát ilyen a vadász szerencse, Ismételt gratulációk, avató pálcát vágnak, jól elvernek Szent Hubertus nevében. Majd gyors zsigerelés, irány a házhoz. A bőrét természetesen kikészíttetem, a vadőr vállalja, hogy megnyúzza. Hajnali két óra mire darabjaira szedjük. Közben az áldomást is megisszuk, jó a kedv fáradságunk ellenére is. Visszatérünk a szállásunkra, de nem tudunk aludni, százszor és százszor kell elmesélnem Nt.-nek hideg sör mellet az asztalnál, hogy, hogy volt pedig reggel korán indulunk haza, hétfő van, vár a munka. Reggel búcsúzkodás, május vége felé járunk de alig bírom kikaparni a kocsit a ráfagyott párából.. Elbúcsúzunk.

Szép élményekkel lettünk gazdagabbak.

Hát így történt...

Hajdúszoboszló, 2004. június

Bauer Zoltán