Többen teszik fel a kérdést – a médiában túltengő „áradat” kapcsán, vajon ez a valós élet, vagy csak a sajtó alakítja így a közvéleményt?  Akik nem élik a teljes emberi életet keveset, tartózkodnak a természetben, társaságban, nem járnak színházba, múzeumokba, vagy nem köti le figyelmüket egy-egy jó könyv, azok számára csak az esténkénti televízió bámulása marad. Természet-szerető vadászemberek -nem a mások által átélt élményeket élik át - ők ténylegesen is, alakítják a környezetüket. Valós világ eseményeihez tartozik az őszi erdő varázslatos színeinek ismerete, az őszi lombok fanyar illata, a szarvasbika jellegzetes kesernyés szaga, valamint a vaddisznók “bagózó”gyomorszagató szaga is, amely kissé hasonlít a tavasszal nagy tömegben száradó alom szagára. A gyakorlott vadászok –kedvező légáramlatok esetén-jelenlétét a szagáról is megállapíthatják. Hideggel köszöntött be az október.  A természet már megérezte az elmúlást, a korábbi napokban még meleg volt, most már elbúcsúzott a nyár. Ősz lesz lassan, az este már nagyon hideg volt. A hajnalok már kifejezetten fületszagató hidegek voltak. Elmúlt. már az időszak, amikor a külföldi vendég -vadászok sikeres vadászataihoz a terület nagy része le volt tiltva.  A sikeres vadásztatást követően, a kis pénzű, tőke nélküli magyar vadászok is hódolhatnak hasznos szenvedélyüknek. A terület vendég- vadászoktól nem háborgatotott része a nyaras erdő jáger-kenderével beborított alj-növényzetével megy át egy összefüggő nádi- világba. A terület így megfelelő vegyes táplálékot ad a csülkös vadnak. Nagyszerű búvóhelyet biztosít ez a hely, a vaddisznók és a szarvasok számára. Több vadásztársam eredményesen zsákmányolt bikát is. Tőlük tudom, van itt egy visszarakott öreg szarvasbika is él itt, amely csak késő este, éjszaka mutatkozik. Annyira ideális a hely, hidegtől függetlenül, hosszú idejű kinntartozkodásra, lesen való gubbasztásra rendezkeztem be. Az októberi időszak jellemzője a csöndes termésérlelés. Száraz avaron, mintha rengeteg apró esőcsepp kopogna eső nélkül.  Közeledik az este, a falu kutyáinak csaholása egyre, halkul, majd csak egyesek ugatnak és azok is, elhallgatnak csend és a sötétség, szinte versenyez egymással. Vajon ki lesz a győztes? Csend száll a nádasra és a környező erdőre. Amikor teljes a csend és a sötétség a közeli nyaras erdő felöl erőteljes reflektorozást, látok. Szinte nappali világítást pillantok meg, amely minden valószínűség szerint csak gépjárműtől eredhet. Gondoltam én.

 Egy kis idő múlva az esti csendben jól hallhatóan mondja, az egyik „eltévedt esti vándor” a másiknak “Itt tudok egy rövidebb utat, előtte hajtsuk meg a nádast, hátha lövünk benne valamit.”Közben kettesben megindulnak meghajtani a nádast. Még jó, nem nézték meg a beírókönyvet az orvvadászok, akik nyilvánvalóan nem megélhetésből tévedtek erre. Vajon kik lehetnek, milyen felszerelésük van? A vadászathoz nem érthetnek, szinte biztos. Nevetséges, egy több száz hektáros területet két személynek meghajtani?  Közben van időm gondolkozni, amíg a magasleshez érnek. Vajon mivel magyarázható a napjainkban tapasztalható mértéktelen vadorzás, a kis stílű hússzerzéssel, vagy a trófea eltulajdonításával, vagy a túlzó adminisztratív kötöttségekkel?  Érthetetlenül állunk a vadorzással szemben, hiába működünk együtt a hatóságokkal, hiába van a vadásztársadalom szervezettsége. Vadorzók technikai felszereltsége korszerűbb, mint a vadorzás megfékezésére hivatott illetéseké, vagy sok esetben egy rajtakapott média mogul mindent elkövethet, bizonyítsa ártatlanságát, előtte még juszt is meglövi, ami vad eléjük kerül. Ezeken meditálok, közben közelítenek a magaslesem felé. Ennek felesem tréfa. Ők két puskával vannak, én csak eggyel. Úgy ledurrantanak a lesről, mintha ott sem lettem volna. Lekuporodok a magaslesre, majd várom őket. Vajon, kik lehetnek? Ismerem-e őket? Időközben elment az idő- este kilenctől, már igencsak féltíz-tíz óra körül járhat. Miközben hajtják a nádast, egy szarvasbika rohan ki eszeveszett vágtában, a nádasból a rétre. A réten próbálom elbírálni az agancsát, lőhető-e, vagy nem? Távcsövet előkészítettem, a vadorzókat megszemlélhessem, így gyorsan elbírálom az agancsot, amely öreg bikától származik, majdnem egyenes villa és korona nélküli az agancsa. Most már csak valahogyan meg kellene lőni, ha a fránya orvvadászok nem lennének itt, milyen egyszerű lenne? Próbálom felvenni a magaslesről a golyósomat, de az bizony keményen beszorult a fém-magasles szögvasába. Mire kiszabadítom a puskámat az esti csendben akkora, fémes zörgést produkálok, a megriasztott bika még gyorsabban fut, majd befut a biztonságot adó, sűrű erdőbe.

Közben a nádast hajtó vadorzók abbahagyják sikertelen mesterkedésüket és rövid káromkodások közepette, elvonulnak.

Vigasztalódhatok azzal, a bika nem lett az övék sem, így senkié. 

                                    *

Nagy alak volt az Öreg, az Isten nyugosztalja szegény-fejét. Inkább erkölcsi tulajdonságairól, mint testi felépítéséről mérem le nagyságát. Mint erdőt járó ember, aki életének nagyrészét sűrűségben bujkálással töltötte, vagy kocsit vezetett, meglehetősen elszokott a szótól. Mikor rákerült a sor, beszélnie kellett, azt is röviden tette, elharapva a szót, egy kis időt hagyva a másiknak arra, szólhasson. Divatos kifejezéssel élve, kevés beszédű volt. Ha rákerült a sor az anekdótázásban a leggyakrabban a munkájával összefüggésben lévő, megtörtént erdei eseményekről ejtett szót. Ekkor, mintha kicserélték volna, a beszédben, ekkor utolérhetetlen volt, folyamatosan mesélt. Különösen szívesen szólt, a vele megesett dolgokról. Ilyenkor gyakran mondta “Suhancok, hogy okuljatok belőle”Hirtelen nem is tudnám megmondani hány évet töltött az erdőn! Megszállottan szerette a reá bízott vadat, ismerte minden lépését élt-halt a természet megfigyeléséért. A környéken kiváló vadász hírében állt, utolérhetetlenül tudta lőni a futóvadat. Eredményes cserkelő volt. Vadjainak nagyrészét cserkeléssel ejtette el. Korát megelőzve kezte meg a természet aktív védelmét. Az 1960-70-es években, még a védetté nyilvánítások előtt, ismerte és fejből tudta a környékben élő szinte valamennyi, most védett madár fészkelőhelyét.  Tudták választott hivatását, szolgálati helyét nem hagyja el, ezért is fönökei próbálták mindenféle kitüntetésekkel honorálni, jutalmazni szolgálatait. Egyéniségének alapvonása volt, akit egyszer megszeretett, ragaszkodott hozzá. Akivel valamikor, valamiben összekülönbözött, élete végéig nem bocsátotta meg neki. Mind ezek mellett a becsületesség, önzetlenség voltak az alapvonásai, akit ha egyszer megismert, akár tűzbe is ment volna érte. Az ilyen embernek elég nagy ünnep, ha véletlenül arra tévednek a vendégei. Történt pedig egyszer véletlenül, kimentünk hozzá hárman, mind olyanok, nyugodtan bácsizhattuk is.  Vendégszerető ember mindig örült, ha fiatalok meglátogatták.”Adódott” olyankor alkalom, a meghitt együttlétre, egy kis “tütü”-re is, ahogy a poharazgatást elnevezte. Erre volt hajlandósága, ugyan melyik erdőt járó embernek nincsen, de szigorúan először társaságban, majd később a saját pincéjében önállóan is. Ha szóvátettük neki azt, kétoldalról égeti a gyertyát, egyszerűen csak úgy válaszolt “Sietnem kell, mert érzem nem sokáig élek.” Ekkor mesélte el az alábbi történetet, amely még jóval jog-szabályozást adó, vadászati törvény előtt esett meg.

Májusi erdő zöld fátyola borult rám. Az élet igenlésével volt telve az egész erdei környezet is Az aljnövényzetben a bokrok buján dőltek egymásnak, mintha ölelkeznének. Rigó surrant előttem a bokrokba, az erdőszélről egy madár kiáltja nevét: ka-kukk, ka-kukk. Láttam is, amint kivált az erdőből, és rövid körívben odább ismét visszaszállt. Első pillanatban, a szigorúan védett karvalyhoz hasonlított. Kakukk meséje egy kicsit hosszú lenne, de mint mindannyian tudjuk bizonyos fokig élősködő, fészekparazita. Fészket nem rak, hanem tojásait rakja idegen madarak fészkébe, és azokkal költeti ki, nevelteti fel. Kiszemelt fészek táján órákig leselkedik, és amint a fészek néhány percre gazdátlanul marad, tojását csőrébe odaviszi, a fészekbe elhelyezi, helyette egyet kiemel és elrepül vele. Itt az erdőben általában poszáták fészkeibe rakja a tojásait. Több mint 25-30 madárfajt használ fel nevelőnek. Kakukkoknak ezt a tulajdonságát, azzal lehet magyarázni, hogy a maga és fiókáinak falánkságát a kakukkpár nem tudja kielégíteni. Kikelt kakukkfi gyorsan nő, és annyi táplálékra van szüksége, a 3-4-5 nagyfogyasztót egyetlen madárpár ellátni semmiképpen sem tud. Még a dajkáló madárpároknak is teljes erejükre van szükség, a folyton tátogató. örökösen éhes egyetlen kakukkfit ellássák. Vasárnap dél-körül volt, aranysugár borította ekkor be az erdő aljnövényzetét. Egymagam-cserkeltem az erdőben, mert a kora reggeli magaslesen való ücsörgés eredménytelen volt. Vigyázatlanul léptem az erdőben. Egy száraz ág nagyot reccsent a csizmám sarka alatt. Arra, a sűrűben, harsogó riasztó hanggal, visszhangos böffenéssel ugrott el egy bak. Hirtelen végig gondoltam, miért is jöttem. Érdekes megfigyelni a rigó életét, a kakukk fészkelési szokásait, bak becserkelése, minden segítség nélkül, igazán komoly vadászhoz méltó teljesítmény. Cserkelés előnye, a magaslesen való vadászathoz képest az, míg itt a vad érzékszerveinél kell jobbnak lenni a vadászénak, addig a magasles előnye a nagy számú vad megfigyelhetőségében van. Messzelátómat a szememhez kaptam, de hiába távcsöveztem az alj- erdő sűrűjébe. Az őzbak továbbvonult és folyvást riasztott, akár egy csahos házőrző kutya. Ezzel ma nem beszélgetek, megérdemlem és haragosan fordultam más irányba. Őzbakra cserkeltem változatlanul. Az érett agancsú bak ilyenkor méltó ellenfele a sportszerű vadásznak. Buja a legelő, amely mindenütt kínálkozik most, őkelmét nem sürgeti az éhség. Sokáig heverészik a hűvösben, az erdő aljnövényzetében. Alkonyat táján mozdul, feláll és nyújtózik egyet.  Megcsipkedi az első útjába akadó lombot, majd kecses szökelléssel ugrik át az előtte lévő bokorcsoporton. Agancsát néha megszokásból is neki dörzsöli a fiatal csemete oldalához. Általában figyel, mozgatja lapát füleit. Zajokat pontosan elkülöníti, ismeri a rigó bujkáló hangját, tudja nem jelent veszélyt a fácán kakatoló hangja, de a szajkó káráló hangja már több mint gyanús. Száll e-közben a nap lefelé, ezt a fák árnyékai is jelzik az erdőben. Mélyen bent bolyongok az erdőben, amikor egy barna árny szökik át előttem az úton. Őz volt!

Igyekszem, elérjem, mielőtt a csertölgyesbe vonulna. Lécesben, hosszas cserkelés után megpillantom. Jó mélyen a lécesben, áll és figyel. Olyan sötétnek látszik az agancsa, mint egy bőgéskori szarvasbikának. Hosszan távcsövezek, ekkor látom, java korban lévő bak, amely agancsa már jobb nem lesz. Lassan eresztem le a felhúzott golyósomat, majd a pompás vegyescsövű szinte helyben marasztja a vadat. Most már bátran ráléphetek a teljes talpamra, úgy csörtetek oda a vadhoz, ahol a bak eltűnt. Úgy fekszik ott, mintha csak éppen pihenve heverészne. Közben ismét megszólal a kakukk, mintha az agancsos harcost keresné az erdőben. Az efféle tapasztalatokon okul az igazi vadász!

                                         *